Legyél Te is halvédő!
Lépj be az egyesületbe!
Információk »
„Egy jó halászati őrzés fél telepítés”
Hoitsy György

Az Országos Halvédő Közhasznú Egyesület javaslatot kíván tenni az 1997. évi halászatról és horgászatról szóló törvény módosítására. Szívesen várjuk a témával kapcsolatos konkrét elképzeléseket a következő címre: halvedo@gmail.com

Az egyesület céljai

Magyarország élővizei pusztulnak, a halállomány drámaian gyérült az utóbbi évtizedekben. A halgazdálkodás mai rendszere nem működik, az orvhalászat problémáját sem az állam, sem a vízkezelők nem képesek kezelni. A hallopások miatt az állam évente sokmilliárdos kárt szenved. A jogszabályi környezet katasztrofális, a vízkezelők és a halaszatra jogosultak gyakran saját magukat ellenőrzik. Ennek az áldatlan állapotnak a fenntartásában gyakorlatilag csak a vízkezelők érdekeltek, a bűncselekmények után kirótt büntetések pedig egyáltalán nincsenek arányban az elkövetett tettek súlyával. Ilyen körülmények között és miatt háromszázezer horgász kedvenc időtöltését lehetetlenítik el. Élővizeink, valamint azok használatának és kezelésének rendbetétele nélkül a kormányprogramban szereplő vízalapú gazdaság célkitűzései között szereplő horgászturizmus fellendítése sem valósítható meg.

A Halvédő Egyesület célja, hogy elérje a jogszabályok szigorítását és ésszerűsítését, hogy megvalósítsa a halgazdálkodás civil ellenőrzését, amelyet jelenleg egyetlen szerv, szövetség vagy érdekképviselet sem képes ellátni.

A Halvédők céljai

Új, ész- és életszerű halászati és horgászati törvényt - a független horgászati társulások, tömörülések, egyesületek bevonásával! Ezen belül:

  • a halászeszközök állami lajstromba vétele, jelölése, forgalmazásuk állami ellenőrzése
  • az elektromos halászgép tartásának és forgalmazásának engedélykötelessé tétele
  • a méretkorlátozások megváltoztatása, emelése
  • a felső mérethatár bevezetése, amely felett már nem lehet elvinni a halat
  • az elvihető halak számának napi, heti, havi és éves szintű korlátozása, maximalizálása
  • a tilalmi idők megváltoztatása, a halak (megváltozott) ívási szokásaihoz és a természeti körülményekhez igazítva
  • a természetes és mesterséges vizeken védett ívó- és vermelőhelyek kijelölése
  • kormorángyérítés, -riasztás

Szigorúbb és hatékonyabb halőrzést - a horgászok bevonásával! Ezen belül:

  • országos hatáskörű szerv, a Halkommandó felállítása
  • a vízkezelőktől független halőröket, hogy adott víz kezelője ne saját magát ellenőrizze
  • on-line, a rendőrség által is támogatott halvédő központ felállítását, ahová éjjel-nappal be lehet jelenteni a szabálytalanságokat
  • a fogási naplók vezetésének és leadásának szigorúbb ellenőrzését, a fogott és/vagy megtartani kívánt hal(ak) fogási idejének percre, órára pontos rögzítését
  • a halásznaplók szigorúbb ellenőrzését, a természetes vizeken fogott halak értékesítésének nyomonkövetését

Szigorúbb halvédelmi bírságokat! Ezen belül:

  • az orvhalászat és az orvhorgászat során használt eszközök kerüljenek elkobzásra
  • törvény tegye lehetővé, hogy az orvhalászokra és az orvhorgászokra a pénzbírságon túl letöltendő szabadságvesztést is kiróhasson a bíróság

Virágzó, hazai és külföldi vendégekre alapuló horgászturizmust!

Több halat a természetes vizekbe!

Tagfelvétellel kapcsolatos információk »

Országos Halvédő Közhasznú Egyesület

Alapítva: 2010.04.20.
Bírósági bejegyzés száma: 14021
Székhely: 1212 Budapest, Szent István út 73.
Bankszámlaszám: OTP Bank: 11736037-20585334 - Országos Halvédő Közhasznú Egyesület

Elnök: Vass Csaba

Elnökhelyettesek: Dr. Csende Zsolt, Orbán István

Alapítók: Dr. Csende Zsolt, Farkas Szabolcs, Jurinovics Richárd, Kolos Péter, Kovács Tibor, Nagy Ottó, Orbán István, Orbán József, Rákóczi István, Uj Péter, Vass Csaba

Információ: halvedo@gmail.com

Telefon:
Vass Csaba: (30) 868 4658
Orbán István: (30) 633 5210

Letölthető logó és egyéb anyagok itt találhatók.