Legyél Te is halvédő!
Lépj be az egyesületbe!
Információk »
„Egy jó halászati őrzés fél telepítés”
Hoitsy György

Az Országos Halvédő Közhasznú Egyesület javaslatot kíván tenni az 1997. évi halászatról és horgászatról szóló törvény módosítására. Szívesen várjuk a témával kapcsolatos konkrét elképzeléseket a következő címre: halvedo@gmail.com

Tipikus délvidéki történet némi happy end-del

halvedo.hu, 2011. február 19. 24 hozzászólás

Az 2010-es szezon magas vízállást hozott, és az ártéri kubikok, gödrök, lapályok, víz alatt voltak hosszú ideig, ami rég nem látott szaporulatot hozott a Tiszán és mellékfolyóin. Egy olyan holtág is feltöltődött vízzel ami évekig száraz meder volt. Egyik barátom szólt, hogy érdemes ezt a vizet megnézni csukára, ugyanis csukaparadicsom lett ezáltal.

Nem érte el a méretet... Nem érte el a méretet...

El is kezdtünk oda járni, és valóban! Volt hogy 40db-nál több csukát tudtunk rajta fogni 3-an egy nap alatt. Imádtunk oda járni, alig volt rajtunk kívül más az egész vízen, és mi ugyanúgy horgásztunk rajta mint bármely más vízen, tisztelve, és megbecsülve a halakat. Nem is vittem el egy darabot sem, minden hal visszanyerte a szabadságát, ami az én csalimat választotta. Sőt horgászbarátaim is vigyáztak rá. Majd ahogy mentünk bele egyre jobban az őszbe, egyre többször találkoztunk horgászokkal, és bizony vérzett a szívem mikor először láttam 10 feletti füzért fiatalabb srácoknál… Igaz voltak rá 3-4-en. Egyszer hétköznap voltam akkor is találkoztam csukázókkal. És egyszer mikor befejeztem egy horgászatot láttam 40-45-ös csukákból egy teli füles reklámtáskányit egy horgásznál. Legalább 10 darab volt nála. De mivel mind le volt ütve, és én nem vagyok az a fajta aki keresi a konfliktust nem vontam kérdőre az embert csak megjegyeztem az ábrázatát. Nagyon elszomorodtam. Hogy minden csoda 3 napig tart. Ezt a vizet megtalálták a halfarkasok… Nagyon csalódott voltam, meglopva éreztem magam. Nem a vacsorát sajnáltam a többi pecástól, hanem azt az élményt sajnáltam, amire azt mondtam, hogy a legnagyobb élmény évek óta. 40-50 felszíni, vagy multis jerkes akciót átélni egy horgásznapon mellescsizmában a vízben állva nem mindennapi kishazánkban. És persze a halakat is, amit óvatos horogszabadítás után mindig gondosan újtjára engedtem… Életre szóló horgászélménynek is nevezhetném, mert az volt. . És érezhetően fogyott a hal. Nem voltam rest, felhívtam a Tisza Halászati Szövetkezet elnökét Újhelyi Dezsőt, hogy miket tapasztaltam eddig, és kértem, hogy küldjön ki halőrt a hétvégén, mert ez így nagyon nem jól van. Erre olyan választ kaptam, ami azt hittem csak a rosszindulatú legendákban fordulhat elő: Azt sérelmezte hogy a horgászok most bezzeg nem „cseszegetik” a halászokat, mikor minden tele van hallal, és ők is tudnak lopni… Erre én azt mondtam, hogy én egy szót se ejtettem a halászokról, de itt horgászok lopják a halat, és szeretnék abban segíteni, hogy hol lehet rapsicokat fogni. Morgott még egy keveset majd megkérdezte a helyet, de oda sem figyelt és elköszönt. Picit elállt a szavam és kigúvadt a szemem mikor megszakította a vonalat. A hétvégén kinn voltam, ellenőr persze nem jött. Vasárnap is volt egy ismerősöm, persze ő sem találkozott halőrrel….

Minden horgászat alkalmával egyre szomorúbb lettem, mert a hal, és az akciók is egyre ritkultak. Elejétől átéltem a magyar horgászvizek sorsát.
És novemberi napon mikor megérkeztem horgászni, volt 2 horgász a bejárónál akik kishallal csukáztak. Mikor beértem köszöntek nekik, és jó horgász üdvözlésként megkérdeztem, hogy megy-e a hal? Addigra 3-at fogtak, és drótszákba gyűjtötték, és egy feltűnően méreten alulit csúsztattak bele a többi kicsi, és kétesélyes mellé. Pedig „viccesen mondtam is nekik, hogy 1-2 év és méretes lesz! Nem nagyon hatotta meg őket. Olyan helyen voltam, hogy rájuk láttam és mikor 8-9 db körül tartottak kimentem reggelizni a kocsihoz láttam hogy 3 beállót teleraktak már úszós csukás készséggel. 7 úszójuk volt a vízben, és egy a parton csalizásra várt… Na ekkor kérdeztem a másiktól, hogy nem e lesz sok ez a bot? Azt a választ kaptam, hogy ez a kettő az enyém csak… Na itt szakadt el a cérna. Reggeli közben felhívtam a vízirendőrséget. A rendőr felvette a telefont, és elmondtam neki a tapasztaltakat. Udvariasan közölte, hogy ő most betegszabadságon van, de megpróbál intézkedni. Nem is telt bele sok idő hívott a rendőrség, hogy hol is vagyok, és mi is a tényállás. A helymeghatározás nem volt egyszerű, mert a rendőröknek nincs internet lehetősége (szándékosan) A térkép pedig nem jelzi a helyet. Volt egy kis idő mikor egy másik város örse is hívott, mert nem tudták, ki az illetékes ezen a vízen. Végül a szegediek jöttek ki. Másfél órába beletelt míg kiértek, és megtaláltak. Ami önmagában is nagy teljesítmény, mert az „Isten háta mögött” voltam. Mikor odaértek üdvözöltem őket, és kérdezték, hogy hol vannak a tettesek helyileg, én megkérdeztem, hogy tisztában vannak e a szabályokkal. A válasz nem volt, így odaadtam az engedélyem, és elmagyaráztam, hogy mit lehet és mit nem, és hogy véleményem szerint miket nem tartanak be éppen. (gyakorlatilag semmit). Azért szóltam, hogy bozótvágó is van náluk, jobb ha tudják.

Természetesen nem terepre voltak öltözve a járőrök, így csak körbe tudtam őket irányítani, ami hosszabb, de nem annyira sáros. Intézkedésüket épphogy csak hallottam, mert én nem mentem oda. Az gyorsan kiderült, hogy az egyiknek engedélye sem volt., majd kivezették őket az autókhoz. A történet csak annyival folytatódott számomra, hogy egy hét múlva az egyik emberrel, ugyanazon a helyen találkoztam, de már más emberek társaságában. Néhány napja felhívtam Papp András halászati felügyelőt, hogy megtudjam, mi lett az akció végeredménye, és pontosan mit is találtak a rendőrök. Készségesen előkereste nekem az aktát. 5 botot találtak csak bedobva, és mivel (a hosszabb út miatt) kiszúrták a rendőröket, a halakat visszaöntöttek. Az egyiknek valóban nem volt engedélye, a másiknak az állami jegy száma van meg a területi jegye ellenőrzés alatt, hogy váltott e.

A jelentés beszámol róla, hogy az engedély nélküli ember igencsak fel volt háborodva, és sűrűn azt emlegette a rendőröknek, hogy van rendőr barátja, és vele elintézteti az ügyet. (annyira tipikus) 30.000 Ft büntetést szabtak ki rá. A másik ember büntetési mértéke attól függ hogy legalább engedélye volt-e erre a vízre.

Azt gondolom, hogy mindenképp érdemes volt lépni, és ellenőrt hívni. Bár régebben inkább csak szóváltásba keveredtem 1-2 kirívó esetnél aminek tanúja voltam, vagy csendben nyugtáztam, hogy nincs új a nap alatt. Megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy „Nehogy már én érezzem magam rosszul azért, mert ő nem tartja be a szabályokat, és a törvényeket.” Így semmi féle lelki terhet nem jelent hogy valakire halőrt, vagy rendőrt hívok. És igen féljen ő. Ebben a konkrét esetben a 30.000 Ft büntetés jelentős, nem sok nem kévés. Persze az azért elgondolkodtató hogy pont ekkora csekket kapnék, ha 50km helyett 65-tel mennék városban… Persze megvan ennek is a pszichológiája. A mostani halőrzés állapota mellett, ha híre megy, hogy ellenőriztek itt vagy ott, akkor a becstelen horgászok vagy elkerülik a vizet, vagy nem mernek a törvénynek ellentmondani. Ez a sztori egy nagyon apró momentumot ír le, amit minden horgász megtehet, sőt meg is kellene tennie, mert amíg minden horgász nem halőr, addig a halőr sem lehet ott mindenhol. Viszont ha a monitoring rendszer részei vagyunk és értesítjük a hatóságokat a tapasztalt szabálytalanságokról, már sokkal előrébb vagyunk.

Végezetül ezúton is szeretném megköszönni a vízirendőröknek, és a járőröknek akik foglalkoztak az üggyel és segítettek abban, hogy néhány halat megmentsünk és talán a mostani ívás időszakban már tudnak is hagyni maguk után utódokat…

Nacsa Gábor


Forrás: halvedo.hu

Szólj hozzá!

Nem adtad meg!

Hozzászólások

  • Újhelyi Dezső24.
    Tisztelt Maros 1225 Minősít, hogy név nélkül teszed ezeket a kijelentéseket. Az a kis tetű aki elterjesztette rólam eme rágalmakat azt hitte, hogy rejtve maradhat. Itt közlöm, hogy a Hódmezővásárhelyi Élelmiszeripari Főiskola egyik tanára. Meg lett találva. Sajnos a rendőrség
    vagy nem akarja vagy nem tudja rábizonyítani a gaztettét. Az meg még viccnek is sok, hogy a TESCO-ban a mi halászaink csukáit vagy halát árulják. Az elmúlt 10 évben egy db halat nem szállítottunk a TESCO-nak.
    Én nem buzdítok senkit törvénysértésre, de aki nem vált engedélyt az ne menjen horgászni. Menjen az úgynevezett horgászkezelésű területekre.
    Azokon nincs ellenszenves halász és sokkal több a hal is meg nincsen lerabolva. Bár az is igaz ha nem adunk nekik halat akkor ott már régen egy db se lenne. Ami viszont tény, hogy a horgászok többsége elismeri, hogy
    jó a vízeinken horgászni. A Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségével kötött tizenötéves megállapodás keretei között mindenképpen előtérbe van helyezve a horgászat is. Ez tetszik vagy nem így van és így is lessz. Ennek a megállapodásnak mindig eleget tettünk. A szélsőséges horgászokkal és halászokkal nem értek egyet és a névnélküli rágalmazókkal sem.
    2012. január 06. 11:55
  • Maros122523.
    Újhelyi úr vedd tudomásul, hogy a Marosra egyetlenegy csónakos sem vált engedélyt 2012-re, mert minek egy bolond halőrünk van az meg legfeljebb csónak hiányában a parti horgászokat piszkálhatja nem, hogy a köcsög halászokat ellenőrizné. Nem rapsicok vagyunk, de elegünk lett már a halász mindent megtehet dologból, az engedély árát inkább benzinre költöm, hogy jó néhány varsát elintézzek az éjszaka sorrán.
    2011. december 15. 13:18
  • Maros122522.
    Nem kell engedélyt váltani aztán majd az Újhelyi is rájőn, amit egyébként is tud, hogy a HTSZ-nek a horgászokból nem pedig a halászokból van a bevétele a halászok csak a zsebét tömik. A ciánszennyezés óta még kötelező halleadásra sem késztetik a halászokat azok meg tömik az éttermeket a kocsmában árulják vagy éppen a disznóval etetik meg a halakat.
    2011. december 15. 12:47
  • Maros122521.
    Újhelyi 2009. decemberében a Tiszán áramozott úgy tudom, hogy el is kapták a fia meg halőr és hivatásos halász létére tiltott helyen tilalmi időben halászott. A vízi rendőrök azóta nem visznek magukkal halőröket, mert akkor megromlott a kapcsolatuk. A Maroson a hivatásos halászok még a 20cm-es harcsákat is elviszik, mert ledarálva jól nő tőle a disznó.
    2011. december 15. 12:42
  • Maros122520.
    Újhelyi Dezső egy halász a halászokat favorizálja minden holtágat kifosztanak a megyében szegedi Tescóban 3100 Ft a csuka kilója a szerencsétlen 25-30cm-es példányoknak. Ezeket is az ő halászai szedték össze a Körtvélyesi és az Akolszögi holtágból meg a Petresi gátszakadásnál lévő kubikgödörből.



    decemberében a Tiszán áramozott úgy tudom, hogy el is kapták a fia meg halőr és hivatásos halász létére
    2011. december 15. 12:36
  • Újhelyi Dezső19.
    A helyzet az, hogy valóban van mennyiségi korlátozás csak akkora a tűréshatár hogy érdemben ez nem jelent semmit. A vizek terőképsesége nem azon múlik, hogy folyó vagy állóvíz. Annyi a különbség, hogy álló vízből könnyebben kifogható a hal. Nincs annyi akadályozó tényező. Ez természetsen jó. A halak megtalálják a búvó rejtekhekyeiket és meg tudják védeni magukat. Ez viszont nem azt jelenti, hogy több hal terem benne. A regisztrált fogás alapján lehet mérni. Ennek is meg van a saját szórása tól ig. A terészet azért nem cáfolja meg magát. Én csak úgy tudom ilusztrálni, hogy a magyar erdőkbe is csak egy baltával engednénk ki 300.000 embert, megnézhetnénk. Még akkor is ha nemes fát nem vihetne el csak megdolgoznák. Nincs ez másként a halakkal sem. A logika itt nem segít. A tény az, hogy a halgazdálkodás most a horgászvizeken úgy megy, hogy a tógazdasági pontyot méretesen kitelepítik aztán már szinte aznap hordják is el. Ez a halgazdálkodás alapja. Zsákkal ki kell hordani a búzát, hogy többet hazavihesünk. Ha ivadékot raknának ki idegbajt kapna a tisztességes horgász mire megnőne a hal.
    2011. március 12. 14:28
  • Újhelyi Dezső18.
    Kár. hogy az írásom ugyanúgy eltünt nyolcvan százalékban mint a hal a vízből!!!
    2011. március 11. 14:12
  • Nacsa Gábor17.
    Egy folyóvíz haleltartó képessége vízfelületre nézve is többszöröse az állóvizeknek ez gondolom senki számára sem kérdés. A kisebb egyesületi vizeket és akár holtágakat is rendesen ki lehet fosztani szabályosan is a mostani elvihető halmennyiségi korlát miatt, ami kb az 50 évvel ezelőtti állapotokra épült... Hol vagyunk már attól. Ismét csak visszautalni tudok a Gondolatok a Magyar horgászrendről írásra ott ki van fejtve logikailag is. A horgászok és a nyugdíjasok ne éljenek a z eladott halból. 5 nemes hal per nap rengeteg még akkor is ha a 10 kiló egyebet nem is számolom hozzá.... és az éves halfogyasztás egy főre asszem 4 kiló alatt van...
    2011. március 11. 09:06
  • Z16.
    Hűűűűű de körmönfont mellébeszélés.......
    2011. március 09. 16:07
  • Újhelyi Dezső15.
    Azt, hogy a horgászok mit és mennyi idő alatt tudnak kifogni legjobban a horgászvezetők tudják. ők is határozták meg. Azért születtek a mennyiségi korlátozások, hogy jusson a halból a nem annyira rámenősöknek is. Sajnos
    nem sok sikerrel.
    2011. március 09. 15:20
  • Nacsa Gábor14.
    A vizek lepusztításához valóban hozzá tud szervesen járulni a horgásztársadalom. De ehhez egy nagyon kis egyesületi víz kell és sok nem "sporthorgász űrtechnikával"
    Viszont mi a természetes vizekről beszélünk, És egy Tisza, Körös, Maros, Vagy akár Atkai holtág.
    Az ideális állapot persze az volna, ha limitálva lenne az éves kifogható halmennyiség egy zárt vízen. Ami igazodik a víz reprodukciós képességéhez. Persze a kicsit többet kellene foglalkozni az ívóterületekkel, tavak és élővizek szintjén is. Mert valljuk be alig van sikeres ívás az ívóterületek hiánya miatt. Ezt a 2010 év abszolút bizonyítja. A meglévő pár apró ívóterületet a halászok alaposan megjelölik karókkal...

    A horgász reformot nagyon várom, és bízom benne, hogy a valóságra fog építeni, és nem a mostani állapotot konzerválja. Mert akkor hamarosan összeomlik az ökoszisztéma. Erről kicsit részletesebben

    http://www.halvedo.hu/cikkek/44-gondolatok-a-magyar-horgaszrendrol
    2011. március 07. 21:34
  • Z13.
    "Tudják ők, hogy ívási időszakban csak anyahalat szabad fogni. "

    Na ezt magyarázza meg nekem valaki.
    Tilalmi időben? Anyahalat? Kérdezném, h hogy a p*****ban lesz sikeres egy ívás, ha a (nagyon "mélyen") tisztelt halászok kifogják az anyahalakat!?!?!?
    Vagy félre értek valamit?


    Tisztelt Újhelyi úr!

    Az egy dolog, h űrtechnikával készülnek a mai horgászbotok, orsók, zsinórok, műcsalik, stb.....
    Viszont nekem ne próbálja megmagyarázni, h közel két hét alatt ki tudjuk fogni az állomány 80%-át.
    EZ nonszensz. Ránk (sport)horgászokra, -még ha ímmel-ámmal el is hozunk pár darab halat- az országos/helyi horgászrend (tudja, olyanok vannak benne, h MÉRET és MENNYISÉGI korlátozás) vonatkozik. Nem beszélve arról, h (egyre)többször sikertelen egy-egy peca, mint ahányszor sikeres. Űrtechnika ide vagy oda.
    A halászok kilométeres hálókkal egyszerre lehúzzák üresre a vizet.
    És nincs aki ezeket ellenőrizze, ha csak nem saját maguk.... Ez a kecskére a káposztát tipikus esete.
    Én remélem, h mielőbb betiltják a természetes vizeken való halászatot!
    2011. március 07. 21:08
  • alma a fa alatt12.
    Nem esik messze az alma a fájától...
    2011. március 07. 17:50
  • Újhelyi Dezső11.
    A horgászoknak sok sérelme van. Másoknak meg még több. Az, hogy maga a horgászat szorulna némi gyökeres reformra arról senki nem beszél. A sporhorgászat ha egyáltalán annak lehet még nevezzni!? Ürtechnikához hasonló módszerrel fogja a halat. A legtöbb vízből közel két hét alatt a hal 80%-át képes kifogni és ki si fogja. Utánna a maradék 20%-ot már nehezebb ez eltart két hónapig. Ezt a horgászvezetők is alátámasztják. A bajok gyökere itt kezdődik. Ezt az igényt és halfogási módot csak kereskedelmi tevékenységgel lehet úgy ahogy kielégíteni. Mert fogható méretű hal telepítése nem halgazdálkodás hanem kerskedelem. Érthető ez csak az a kérdés, hogy sport-e? A baj bajok itt kezdődnek. A Fidesz meg tudja hozni a döntést. Az már más kérdés, hogy az eredménye ugyanaz lesz-e mint az történt délen. Nem lett jobb a fogás. Nem lett siker a horgászturizmus." Értettek hozzá" csak név nélkül!!
    Az is igaz, hogy nem is telepítettek semmilyen halat. Az igazi változás az a horgászat újj reformjával fog kezdődni. Most még nem igen beszél erről senki én előrebocsátom lessz rend és lessz horgászat az is bizonyos, hogy nem ebben a mostani formában. A sporthorgászat az legyen sporthorgászat nem kereskedelmi.
    2011. március 07. 11:19
  • húúha10.
    na bazdmeg:
    "tudják ők, hogy ívási időszakban csak anyahalat szabad fongi"

    nesztek nektek halászat, komolyan ez kell nekünk? Bazdmeg!
    2011. március 06. 22:55
  • húú b , van baj9.
    "Újhelyi Dezső, a szegedi Tisza Halászati Szövetkezet vezetője Jugoszláviából jött át 1974. december 13-án. Előző nap az ottani kommunista párt végrehajtó bizottsága döntést hozott, miszerint másnaptól nincs halászat. Újhelyi Dezső pedig nem akart munka nélkül maradni. "
    Nálunk a Fidesz miért nem tudja már meghozni a döntést???
    Na, itt a baj, de nagyon nagy:
    "A horgászokat az efféle haltelepítés vajmi kevéssé hatja meg. Szerintük a halászok nem veszik figyelembe az ívási időszakot.Mondom is a vezetőnek a horgászok egyik gyakorta hangoztatott sérelmét.
    – Dehogyisnem – nyugtat meg Újhelyi Dezső. – Tudják ők, hogy az ívási időszakban csak anyahalat szabad fogni.
    Szerinte ha mást is fog a halász, visszadobja a vízbe.
    Hogy ezt ellenőrzi-e valaki, az persze más kérdés. Újhelyi Dezső szerint igen. Érkezett jelentés arról, hogy egyesek nem így járnak el, de az nem bizonyult igaznak. Az ellenőrzés során legalábbis senkit nem fogtak még el.
    És hogy kik ellenőrzik a vizeket? Kiderül, hogy minden halász halőr is. Tehát önmagukat ellenőrzik."
    2011. március 06. 22:51
  • Újhelyi Dezső8.
    Tisztelt Szegedi Hírmondó!
    Bizonyos mértékig szégyenkezem. Viszont nem voltam ott. A mai napig nincs tiszta képem az eseményről. Így az elmondottak alapján nem ítélkezhetek sem ő fölötte sem mások felett. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem egy halászt meghurcoltak hónapokon keresztül mire kiderült a valóság. A bírságot az FVM nem oszthatja vissza mert három éve az úgynevezett Halászati alap melynek része a halvédelmi bírság "megszünt"
    A halászati törvényben szerepel de UNIÓS szabályra hivatkozva ezek az öszegek bekerülnek a költségvetésbe. Remélem megérti.
    2011. március 02. 13:39
  • Újhelyi Dezső7.
    Tisztelt Nacsa Gábor Úr!
    Belegondolva az ön szerepébe adtam választ az előzőekben. Segítségét
    természetesen megköszönöm, mint bárki másnak aki hasonlóan cselekszik. Azt is ki lehet jelenteni és gondolom az ön tapasztalata is az, hogy a nagy többség tábora a másik oldalon van. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a feljelentések vagyis az ismrté vált elkövetések száma közel a váltott jegyek egynegyede. Amennyiben így folytatódik igen megcsappan a horgászok létszáma. Személyiségi jogokat nem akarok sérteni. Annyit közzé tehetek, hogy a halvédelmi bírság a jelentős büntetés. /jó része behajthatatlan/ A bírósági ítéletek a figyelmeztetéssel kimerülnek. Aki mégis elzárást kap annak nem csak hallal kapcsolatos cselekménye és nem egyszeri története volt. Természetesen a pontos nyílvántartást a Halászati Felügyelő ismeri. Volt hatvan db csukás és ettől lefelé minden db szám. Tegnap érkezett bírósági végzés 10 db csuka ebből 2 méretes engedély nélkül. Figyelmeztetés és felszerelés elkobzás. Természetesen mellé a halvédelmi bírság a jelentősebb. Hasonló büntetések lettek kiszabva a többi estnél is. Én úgy gondolom lessz az idei évben már hatása
    és visszatartó ereje. Azt nem tehetjük meg, hogy minden horgász mellé egy halőrt is adjunk a nap 24 órájában, hogy felügyelje. Viszont a másik jelenség az hogy a villantózás közben legalább annyi kiscsuka ment tönkre a kíméletes bánásmód következtében erről is lehetne egy két szót ejteni. Egyetértek sok a felelőtlenség és tenni kell ellene még akkor is lassú és apró erdmények születnek.
    2011. március 02. 13:25
  • szegedi hírmondó6.
    Tisztelt Újhelyi Dezső Úr!

    Én is aggódnék, ha halászati vállalkozás vezetőjeként a saját fiam miatt is szégyenkezni kéne, hogy ugyan azt teszi, mint az itt említettek. De meg kell hagyni, így az ő által befizetett bírság végülis családon belül marad, mert majd jövőre visszaosztja az FVM. Ez esetben semmisnek vesszük a történteket, megértjük!

    szögedi máté
    2011. március 02. 08:41
  • Nacsa Gábor5.
    Tisztelt Újhelyi Dezső Úr!

    A hozzászólásában írt indokot emberileg megértem, de azt hiszem, hogy egy megyei vezető ilyet nem engedhet meg magának, főleg ha ebben a minőségében keresik... Ha egy picit szerepet cserélünk és belegondol az én helyembe, aki segíteni szeretné az Önök munkáját azzal hogy információt törvénytelenségről, az nem ilyen választ vár.
    A cikkben foglaltakat meg kell követnem, és valóban tett ilyen ígéretet, hogy egy halőr kollégát kiküld. És mint a cikkben leírtam vártam is, kinn voltam a vizen, de nem hiszem hogy túlzok azzal hogy az a halőr azóta sem érkezett meg oda...

    A rekordhoz nem is tudom hogy gratuláljak, vagy tovább sóhajtozzak, mint sokszor a vízparton... De inkább gratulálok, mert ez kézzel fogható eredmény. De igazából akkor tudnék őszintén gratulálni, Önnek és kollégáinak, ha 10szer ekkora kapacitással, és megfeszített munkával sem tudnák ezt a felderítési rekordot megdönteni.
    Ha esetleg van a munkájukról készült publikus felderítési statisztika, esetleg néhány cifrább történet, amit meg tudna osztani a halvédők csapatával, gondolom szívesen vennék és közölnék ezen a honlapon. Én személy szerint nagyon kíváncsi lennék rá.
    Végezetül szeretném leszögezni, hogy ha a jövőben is látok szabálytalanságot bizalommal fogom Önt felhívni, és természetesen ha elég tanulságos akkor annak a történetét is közkinccsé teszem.
    Mert azt gondolom, hogy ami a vízpartokon zajlik az tarthatatlan, és a horgászoknak is felelőssége, hogy rend legyen, mind horgász és mind halász oldalról is.

    Tisztelettel

    Nacsa Gábor
    2011. március 01. 20:46
  • Újhelyi Dezső4.
    Tisztelt halvédő!
    Részletes beszámolóját az igazság kedvéért némelyest módosítanám.
    Amit a beszélgetésünkről ír annyiban kiigazítom, hogy igértem küldök halőrt. Bizonyos, hogy nem voltam jó kedvemben. Amit ön látott tapasztalt azon a területen és jogos felháborodásának adott hangot azt szorozza meg sokkal. Ezeket én is megéltem azon időben a Tisza Körös és Maros kubikgödrein holtágain.Ez volt a jellemző az egész területre. Tette a dologát mindenki a Vízirendőrök és mi is. Írtuk a feljelentéseket és közelharcot folytattunk a trükközőkkel. Volt csuka mindenhol és mindenfelé. Bozótba dobálva "Az nem az enyém" jelszó stb. Az eredmény azért nem elhanyagolható. A tavaly kiszabott bírságok összege bizonyosan rekord nagyságrendű. Volt nap amikor négy tárgyalásra voltam idézve. El kell ismernem, hogy nem jutunk el mindig mindenhova. Az is bizonyos, hogy akármennyire is igyekszünk nem lessz mindenki elégedett. Néha rábukkanok ilyen írásokra mint most is és most van időm reagálni hozzászolni. Mindenesetre köszönöm, hogy ennyiben is hozzájárult a halak védelméhez. Eggyet fogadjon el akkor is volt éppen elég bajom a hasonló cselekmények miatt és lehet, hogy tele volt már nagyon a csizmám de véletlen sem önnel volt bajom. Tisztelettel: Újhelyi Dezső
    2011. március 01. 16:04
  • mada3.
    mintha én írtam volna.

    ugyan ez történ egy szolnok melletti holtág csatornájában. biciklikormányra akasztva véresen lógtak a 20-30 centis krokik tucatszám, nejlonzsáknyi miniatűr csukák. persze én nem akartam fulladásos halált halni, hisz többsége svéd volt a "horgászoknak". mondjuk jócskán akadt magyar is, sőt volt köztük 100 ezres szerkóval, kiöltözve.
    sajna a rendőrség itt nem jött ki. talán féltek, hogy sáros lesz a cipőjük:(

    mondtam, mintha én írtam volna: http://blow-fly-fishing.blogspot.com/2010/11/titkos-hely-ciganyok-magyarok-es.html
    2011. február 23. 09:16
  • Számfira Balázs2.
    Felettesnél a szövetkezetet felügyelő szervre gondolok.
    2011. február 21. 14:52
  • Számfira Balázs1.
    Kíváncsi leszek, hogy a másiknak volt e engedélye.
    Elkeserítő, ahogy a halászati igazgató viselkedett. Egy levél formájában lehet nem ártana jelezni viselkedését a feletteseinél is.
    2011. február 21. 14:50